Igazi jelenség, akinek jó a közelében lenni, és mindenkihez van egy két jó szava – ilyen ember Oláh Ibolya, és utánozhatatlan fodrásza, Koczka is.

Egészen különleges szituációban zajlott a beszélgetés – fodrászkodás közben. Így lehettünk szemtanúi Ibolya legendás és védjegyévé vált frufru-igazításának, és fültanúi a sok-sok hozzá fűződő közös emléknek, és nosztalgiázásnak… Hiszen a két sugárzó és lendületes hölgy nem más, mint a Megasztár legelső, 2003-as szériájának meghatározó szereplője. 


MI AZ ELSŐ KÖZÖS MOMENTUM AMIRE EMLÉKEZTEK A MEGASZTÁRBÓL?
KOCZKA: Akkoriban még kicsit máshogy mentek a tehetségkutatók háttérmunkái, mint ma. Az ötven továbbjutottat mind alávetettük egy jó kis átalakításnak, ami több napot vett igénybe – de nagyon megérte…
IBOLYA: Emlékszem ott jöttem-mentem a stáb között, nem igazán tudtam, mi merre hány méter, mindenki pörgött. Egyszer csak rámnéz Koczka, hogy "na, ez így nagyon nem lesz jó".
KOCZKA: Igen, még hosszabb haja volt, nem éppen frissen mosott, mondtam, hogy "légy olyan kedves, mosd meg!" – igaz, csak egy pici kézmosó volt ott, ahol kitelepültünk, de megoldotta.


A MOSTANI TEHETSÉGKUTATÓK MIBEN MÁSOK SZERINTETEK, MINT A LEGELSŐ, AMIKKEL KAPCSOLATBAN NYILVÁN RENGETEG SZTORITOK SZÜLETETT?
IBOLYA: A jelenleg is futó műsorokat már jóindulattal sem lehet tehetségkutatónak nevezni. Mára ezek már showműsorok lettek. A mi szériáink még az egyénekről szóltak, karakterfejlődésekről, és a valóságról. Most minden csodálatos és profi, de elveszik benne az ember és az emberség.
KOCZKA: Mikor mi a háttérben dolgoztunk, akkor a világosítótól az operatőrig mindenki a szakma csúcsáról érkezett. Ma óriási díszlet, professzionális színpadkép, látvány, táncosok…minden, amit akkor még álmunkban sem gondoltunk volna – de a végén az az eredmény, hogy nem tudod, kit kell nézni. Elveszik a versenyző a nagy forgatagban. Meg a kontraszt sem akkora. A mai fiatalok már kész stílusos szereplőként érkeznek a műsorba, mert ismerik ennek a hozzávalóit…


IBOLYA, MIKOR TE EGYIK HÓNAPRÓL A MÁSIKRA NAGYON KÖZKEDVELT ÉS MENŐ ÉNEKES LETTÉL GYAKORLATILAG EGÉSZEN A SEMMIBŐL, AKKOR ÉREZTÉL EZZEL JÁRÓ FELELŐSSÉGET VAGY PÉLDAKÉP-SZEREPET?
IBOLYA: Előtte is és azóta is sok fiatalt látok elkallódni magam körül. Én mindig is azt képviseltem, hogy bármi lehetsz. Nem az számít, hogy honnan jössz, hanem hogy tényleg akármit elérhetsz az életben.


AZT ÁRULD EL, HOGY MINDEZEK ELLENÉRE, HOGY NEM LETTÉL CELEB?
IBOLYA: Ez nagyon egyszerű. A celebek bohóckodnak, főznek, meg félrebeszélnek – én pedig folyamatosan tanulok és dolgozom. Én előadóművész akarok lenni, és azon belül is a legjobb.
KOCZKA: Én azt szeretném ehhez hozzátenni, hogy Ibolya az egyetlen olyan sztár, aki sosem felejti el azt, hogy honnan jött. Hogy kik voltak ott mellette – és pontosan ezért szeretem őt emberileg nagyon.


MOST ÉPPEN MIN DOLGOZOL IBOLYA?
IBOLYA: Az önálló estemen folyamatosan – ez műfajilag egy sanzon est. És nem ez ám a legkönnyebb műfaj, nap, mint nap gyakorolnom kell és fejlődöm, hogy jó legyek benne. Az egyik legjobb barátom nyitja meg újra most decemberben a Piaf Bar-t a Nagymező utcában, ott a tél folyamán többször is hallható lesz.

KOCZKA: Meséld el azt is amin ténylegesen dolgozol, mert az nem kis dolog…

IBOLYA: A Pici bácsira gondolsz? No igen, arra nagyon büszke vagyok. Sok év után egy koncertemet követően felkeresett Presser Gábor, hogy ő nagyon szívesen dolgozna velem együtt, mert nagyon jó úton haladok – ennek most már két éve. Rengeteg gyönyörű szép sanzon született – de többet még nem árulhatok el…


A RANDOM SHOOTING CSAPATA IS JÓTÉKONYKODÁSRA KÉSZÜLT, ÉS AZ &U MAGAZINUNKBAN IS SOKAT FOGLALKOZUNK MOST AZZAL, HOGY „ADNI JÓ!” – MIT JELENT EZ NEKTEK?
IBOLYA: Anyácskának van egy nagyon kedves kezdeményezése: Kecskeméten megnyitotta a Fecske adományboltot. Egészen véletlen, hogy én pont azokban a hetekben gondoltam ki, hogy olyan sokat néztem a fecskéket kiskoromban, milyen gondoskodó kedves kis állatok – szerettem volna magamra tetováltatni. Itt is van a kézfejemen. Pont készen lett, mikor felhívott Anyácska, hogy elújságolja a Fecske üzlet első sikereit. Ilyen nagyon egy hullámhosszon vagyunk, képzeld el. Tőle tanultam azt is, hogy adni mindennap jó. Nem csak akkor, ha karácsony van.
KOCZKA: Igen, ilyenkor persze könnyebb erre fókuszálni, mert ez az időszak a családról és a szeretetről szól. Persze, hogy érzékenyebb az ember arra, hogy a magányos vagy elesett embereket észre vegye… de ez nem jó, hogy így van, mindig észre kellene vennünk! Na közben kész a frufrud Ibolya, mehet egy gyors öltözés, és smink!


Szerző: Jánoska Rita Zsófia  | Fotók Almási Jonathan Csaba | Stylist Kiss Gábor | Smink Rikk Ági | Haj Koczka