Interjú Burai Krisztiánnal és Tóth Helgával, a #BURAIBYHELGATOTH kollekció megalkotóival

„Ma Magyarországon nem lehet belőled senki!”, csattan a fiatalok képébe a társadalmi konzekvencia nap, mint nap! A magyar ember megkeseredett, nem képes érzékelni a pozitívumokat, és nem elégszik meg azzal, amije van. Sose látott mértékben nő a munkanélküliség, csökken az átlag intelligencia, és válik reményvesztetté a legújabb nemzedék. Stílusosan, az üresfejűnek bélyegzett ember áll az árral szemben, és nyújt jobb kezet a céltalanul bolyongó jövőnek. 

Írta: Horváth Petra &U vendégszerző

Számtalan dalszövegedben utalsz a nehéz gyermekkorodra, arra, hogy a semmiből építettél fel egy világot, amit a mai napig álomként élsz meg. Egész pontosan hogyan kell elképzelni a múltad, honnan indultál?

Hát elég sokáig tartott, amíg megtaláltam a Krypton bolygót, hogy Superman lehessek, de azóta póknyálat köpködők mindenkire, ráadásul a Batman ruhám is Helga Toth. Komolyra fordítva a szót, valóban szegény családból származom, Békésmegyéből, egy kisvárosból. Kiskoromban nagyon sokat voltam egyedül, mert a szüleim elváltak és Édesanyám több műszakban dolgozott, hogy eltartson engem és a két bátyám. Mivel nem volt semmilyen játékom, illetve senki, akivel játszhassak, ezért, hogy eltereljem a gondolataimat a félelemtől, hogy egymagam vagyok, folyton táncoltam, énekeltem, és beleéltem magam fontos történelmi személyek képébe, mint Bruce Lee, Jean-Claude Van Damme vagy Michael Jackson. Igazából ekkor döntöttem el, hogy valami ilyesmivel szeretnék majd foglalkozni, amivel kifejezhetem önmagamat. Sokáig nagy dilemma volt, hogy harcművész vagy zenész legyek, de végül az élet úgy hozta, hogy az utóbbi pályán sikerült karriert építenem. Mára pedig odáig jutottam, hogy együtt dolgozhatok olyan csodálatos emberrel, mint a Helga, aki megcsinálta életem első kollekcióját.

A Szép és a Szörnyeteg találkozása (nevet). Helga, kérlek, mesélj egy kicsit magadról, mi vett rá, hogy az eddig megszokott stílust hátrahagyva, nyiss egy teljesen új irányzat felé? Hogyan találtatok egymásra, és miért pont Burait választottad „múzsának”?

Vérbeli Ózdi vagyok, és bár közel sem volt olyan nehéz gyerekkorom, mint Krisztiánnak, így sem volt egyszerű eljutnom oda, ahol most tartok. Tipikus klisének indult az én történetem is, egy kislány, akinek minden vágya az volt, hogy tervezhessen, ezért már egészen kiskorában is átszabott mindent, és ruhákat készített a babáinak. Aztán az álomkarrier egy kis időre félresiklott, amikor is középiskolásként a fejembe vettem, hogy Miskolcra költözök, és DJ leszek.

*Burai közbe vág: Mi van!? Ez valami vicc? (nagy nevetés)*

Nem, nem az! Komoly karriert futhattam volna be, volt érzékem a zenéhez! Édesanyám unszolására mégis beadtam a jelentkezésem egyetemre, és abban egyeztünk meg, hogy ha nem vesznek fel, akkor azt csinálhatok, amit én szeretnék. Mikor jött az SMS, hogy nem vettek fel, én éljeneztem, hogy a saját döntéseimet élhetem meg. Azonban mégis úgy alakult, hogy egy belső sugallatra beadtam a jelentkezésem egy Budapesti divatiskolába is, és szerencsémre fel is vettek, hiszen ennek köszönhetően ma már ott tartok, hogy megannyi csodás ember vesz körül, és ilyen szerelem projekteket valósíthatok meg, mint ez a #buraibyhelgatoth.

Krisztiánt a közösségi hálónak köszönhetően fedeztem fel, egész egyszerűen Instagram-on ráírtam, hogy nem-e nyitna egy közös projektre. Nagyon megtetszettek a dalszövegei, és az, amit ő képviselni próbál a mai álszent világban. Önmagát adja!

Már, már mesébe illő a sztori, viszont ez a valóság, aminek a happy end-jéért mindketten kőkeményen meg is küzdöttetek. A mai gyerekekből ez az elszántság és akarat valamiért hiányzik. Mit gondoltok, ki vagy mi lehet ezért a felelős?

Krisztián: Hát ez egy nehéz kérdés. A mai fiatalok önmagukban is megérik a pénzüket, amiért persze okolhatunk számtalan tényezőt, de olykor inkább csak magukba kéne nézniük, és kicsit átértékelni a dolgokat. Én, amit elsősorban ki tudnék emelni, mint „felelős”, az talán az oktatás lenne. A tanári szakma egy gyönyörű hivatás, amit rengeteg jóra lehetne fordítani, a mai oktatókat ez még sem érdekli, egyszerűen ledarálják az anyagot, és nem foglalkoznak a gyerekekkel igazán. Persze ez is bonyolult téma, hiszen tudjuk, hogy milyen gondokkal küzd a magyar oktatási rendszer, de ez az egész „szarok bele” hozzáállás nem újkeletű. Nekem is volt nem egy tanárom a középiskolában, és később az egyetemen is, akiknek a teljesítményét nem értékelném. Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül álltam át egyéni, magán tanrendre.


Helga: Igen, ezzel sajnos egyet kell, hogy értsek. Az oktatás, és talán a nevelés.

Pont erre szerettem volna kitérni, a szülői felelősségvállalásra. Arra, hogy látjuk, halljuk, tapasztaljuk, a mai szülők mennyivel felületesebben tudnak a nevelés kérdéséhez állni, mint pár generációval ezelőtt. Sokan az időhiányra panaszkodnak, arra, hogy a megélhetés miatt nincs kellő idejük és energiájuk a munka mellett még a nevelésben is 100%-ot teljesíteni. Erről mi a véleményetek?

Krisztián: Lehet benne valami, én mégis azt mondom, az én Édesanyám is több műszakban dolgozott értünk, mégis belénk tudott nevelni egy olyan alapot, ami segített abban, hogy egy bizonyos határt ne lépjünk át a testvéreimmel. Égetni való gyerek voltam, és sok butaságot elkövettem, de csak egy bizonyos kereten belül. Minden szülőnek le kéne ülnie a gyermekével, és megismernie. Erre muszáj, hogy legyen idő és energia.

Talán ez hiányzik sok gyermeknek ahhoz, hogy merjen az álmainak élni, és elhinni, hogy lehet belőle bárki! A közös kollekciótok is erre buzdítja az új generációkat, hogy merjék vállalni a vágyaikat, és tegyenek is érte!

Helga: Persze csak bizonyos kereteken belül! Sorozatgyilkosok ne legyenek! (nevet)

Krisztián: Igen, az is a célunk ezzel a közös kollekcióval, hogy minél több fiatalt segíthessünk! Persze ez még egy gyerekcipőben járó projekt, de kis lépésekben haladunk a céljaink felé. Kezdetnek egy jótékonysági rendezvényt szeretnénk megvalósítani, ahol két beteg kisfiúnak gyűjtenénk adományokat. Utána pedig reméljük a legjobbakat, azt, hogy megtaláljuk a megfelelő célközönséget, és támogatókat tudunk szerezni.

Helga: Terv rengeteg van, akár egy újabb kollekcióban is gondolkozhatunk majd, de nyilván mindennek van egy felfutási ideje, így biztosat csak akkor mondhatunk, ha már megléptük ezeket a dolgokat.