Mert @chloeknows... ;)

Honnan indult a Te történeted?

Nekem ez az egész visszatekint az egyetemi éveimre. Az csak egy apróság, hogy eleve is marketinget tanultam, de gyakornokként egy ügynökséghez kerültem social media manager pozícióban. A szakma alapjait itt tanultam meg, és ügyesnek bizonyultam, hiszen bátran rám bízták nagyobb, akár multinacionális márkák napi szintű menedzsmentjét is. Innen indult ez az egész. Egy szép napon aztán átültem ügyfél oldalra, és a Microsoft közösségi média menedzsere lettem, itt is rengeteget tanultam. Ezek voltak az első tapasztalataim, amiket most szépen be tudok építeni az influencer létembe. 

Ezek szerint a bőséges szakmai tapasztalat mentén tudatosan vágtál bele?

Nem, dehogy volt ez tudatos! Minden tervezés és célkitűzés nélkül indítottam a blogomat, Chloe from the woods néven. Minden adott volt, hiszen akkoriban még egy kis erdő mellett laktam a családi házunkban, és egyszer a hazafele vezető úton azon gondolkoztam, hogy egyetlen fashion blog sem tematizált természetben készült fotókra. Adta magát az ötlet. Nem is agyaltam sokat rajta, mindent az intuícióimat követve csináltam. Nem akartam ezzel pénzt keresni, csak vágytam arra, hogy megmutassam az ötleteimet és a stílusomat.
Mi az, amit most egy kezdő bloggernek vagy vloggernek javasolnál, mik a legfontosabb lépések a siker felé?
Én azt hiszem, hogy az én sikerem egyik alapja éppen az, hogy a természetben való fotózás egy olyan egyedi koncepció volt, ami által rám felfigyeltek az emberek. Ez az első, hogy nagyon különleges tartalommal kell előrukkolni. Aztán fontos az is, hogy ne legyen profitorientált – ezt csak szenvedélyből lehet csinálni, főleg az elején. Ugyanakkor költséges szenvedély, hiszen a harmadik kulcs szerintem az igényesség, amihez eszközök kellenek, kamera, világítás – ezekbe mindenképpen fektetni kell az elejétől kezdve. Talán ezek a legfontosabbak. 



Járt bármiféle előnnyel az, hogy a kezdetektől megalapozottak voltak az ismereteid a közösségi média terén?

Például az egy kedves történet, hogy már a kezdet kezdetén használtam Facebook hirdetéseket. Ma már ez egy teljesen természetes dolog, de akkor sokan nem is tudták, hogy ez egy létező lehetőség, és a saját barátaim is ördögtől valónak tartották, és értetlenül álltak a dolog előtt. 

A hirdetések által milyen embereket értél el, ki lett a célközönséged?

A blogomat akkoriban 18-25 urbánus, magasabb státuszú, fizetőképes nőkre pozícionáltam, és belőlük is lett a bázisom. A YouTube csatornám által ez kiegészült, és ma már egy fiatalabb réteg is követ engem. Ők egyébként nagyon aktívak, rengeteg üzenetet küldenek, megkeresnek a videóim kapcsán felmerülő kérdéseikkel, kommentelnek. A statisztikák alapján látszik, hogy megmaradt a blogom olvasóközönsége, a videóimra is kíváncsiak, viszont ez a korosztály kicsit passzívabb a kommunikáció tekintetében. 

Most egyébként melyik a kedvenc platformod?

A videós tartalmak, pont emiatt, mivel nagyon inspirál a sok pozitív visszajelzés. A közönségen is azt látom, hogy jobban kedveli – lévén, hogy könnyebben fogyasztható és sokkal jobban alkalmas az általuk igényelt interakcióra.

És ha ugyanezt marketing és a szakmai szempontok szerint kérdezem?

Akkor is a YouTube-ot választanám, nem csak azért mert ez a legeladhatóbb hirdetési felület, hanem azért is mert itt tudom a legkreatívabb koncepciókat összeállítani egy-egy együttműködés kapcsán. A szöveg és a blog kicsit korlátolt, kevésbé jönnek át az üzenetek. De egy videóban csak a csillagos ég szabhat határokat! Mindig törekszem arra, hogy minden kampány vagy megjelenés egyedi legyen, és valódi értékeket közvetítsen.

Ha már az értékeknél tartunk – mi az, amit legszívesebben közvetítesz és képviselsz?

Igyekszem csak olyan tartalmakat publikálni, ami értékteremtő. A szabadidőmet szívesen fordítom jótékonykodásra, és ezt mindig meg is osztom, és remélem ezzel jó példaként járok elől. A karácsony közeledtével hagyományosan minden évben segítek a NOÉ Állatotthonban, ennek például fontos üzenete van. Idén lesz még ehhez kapcsolódóan több izgalmas projekt, de ez még meglepetés.

Hogyan találnak meg Téged az együttműködő partnerek?

Ez az utóbbi időben egészen megváltozott. Három-négy évvel ezelőtt még nekem kellett utánajárnom, és megkeresnem a cégeket az ötleteimmel, és sokszor értetlenül álltak az előtt, hogy mit akar tőlük egy blogger. Most fordult ez át, és napi szinten keresnek meg engem. A párommal nekünk is van egy ügynökségünk, a Sevention, amiben ezt sokat hangsúlyozzuk. Illetve nagyon klassz, hogy színre lépett a Post for Rent, akik nagyon széles körben terjesztik ennek a létjogosultságát, és sok munkát biztosítanak a számunkra, hatékony, online felületükön keresztül. Úgy sejtem várható a közeljövőben egy még nagyobb robbanás, mikor felismeri a szakma az influencerek fontosságát.