A korábban még csak Észak-magyarországi fesztivál mára Magyarország legmeghatározóbb könnyűzenei tehetségkutatójává vált. Idén június 1-2. között a jól megszokott, utánozhatatlan hangulatú egri Bolyki Pincészet ad otthont a kétnapos tehetségkutató fesztiválnak.

Már ebben az évben is aktív az ÉTER PLUSZ Tehetségkutató Fesztivál regisztrációs felülete, ahol május 6-ig lehet jelentkezni szinte minden könnyűzenei műfajban, a www.eterfesztival.hu honlapon. 

Már több, mint 10 éve az a rendezvény célkitűzése, hogy lehetőséget nyújtson az országban és a határon túl élő, feltörekvő magyar tehetségeknek a bemutatkozásra és a fejlődésre. A szervezők kiemelt fontosságúnak tartják, hogy a náluk fellépő és győztesként távozó zenekarok, előadók olyan lehetőséghez jussanak, amely gyökeresen megváltoztathatja a zenei pályán eddig betöltött szerepüket. Ezzel járulnak hozzá az ismertségükhöz és a népszerűségükhöz. 

 A tehetségkutatóra meghívott együttesek három színpadon, a stílusirányzatokat figyelembe véve, főként saját szerzeményeiket adják elő, egymással versenyezve mutatják meg tehetségüket a közönségnek és a szakértő zsűrinek.  A zsűri pedig a produkciók után értékeli, véleményezi az előadókat és iránymutatást ad zenei fejlődésükhöz. A DJ kategória mellett EGYÉNI PRODUKCIÓ kategóriában is lehet jelentkezni. A győztesek saját dalaikra mozgathatják meg a tömeget a Szigeten, a VOLT Fesztiválon, az A38 hajón, vagy a Balaton Soundon, továbbá HD minőségű image videóklipet, médiamegjelenést és saját arculatot is kapnak az ÉTER Produkció jóvoltából. Sőt, rengeteg értékes tárgynyereménnyel is gazdagodhatnak! Profi színpadtechnikát, hamisítatlan fesztiválhangulatot és exkluzív helyszínt biztosítunk három színpadunkon a tehetségkutatón fellépők számára. A fesztivál szakmai mentora és egyben a zsűri elnöke Temesi Berci (a TV2, az RTL KLUB, és az MTVA zenei rendezője).  


Ahogyan a nevében is hordozza, az ÉTER PLUSZ nem csak a zenélésről szól, hanem sokkal inkább a tehetségekben rejlő plusz lehetőségekről. Éppen ezért a zenekarok és az előadók bemutatása mellett megrendezzük a "Közelebb vagy, mint gondolnád!" elnevezésű ÉTER WORKSHOP-ot is, ahol minden a zenéről és a zenészekről fog szólni. Szakmai beszélgetéseket és zenei mesterkurzusokat szervezünk a zeneipar jeles, hazai képviselőivel. A hangszerbemutató mellett a Cseh Tamás Programirodával is megismerkedhetnek a résztvevők, ráadásul a feltörekvő zenekarok az ÉTER PLUSZ-on kapnak elsőkézben tájékoztatást az őket érintő legfontosabb támogatási lehetőségekről. Az ÉTER PLUSZ-t minden este neves hazai fellépők zárják a FESZT!EGER keretein belül. Csak hogy néhányat említsünk az előadók közül: Depresszió, Intim Torna Illegál, Péterfy Bori & Love Band, Paddy and the RatsRoad, Pál utcai Fiúk, Irie Maffia, WellhelloBrains, 30Y... 

Kóstolj bele a sikerbe, ismerkedj meg a zeneipar jeles képviselőivel és pezsdítsd fel te is a magyar könnyűzenei életet! 

Az ÉTER PLUSZ a nyereményeivel, a támogatásával és a profi színpadi körülményekkel szeretne támogatni téged is, hogy nagyobb hírnévre tegyél szert! 

Fotók: AndYou Photostudio